FELKÉRÉS TÁMOGATÁSRA
Az mtd Tanácsadói Közösség 2008-2009-ben 485 kitöltővel záruló, online benchmark kutatást, 2009. májusában pedig a kutatási eredmények közzétételét, és a szektorok közti párbeszéd elősegítését célul kitűző, 160 fő részvételével megrendezésre kerülő, magas színvonalú szakmai konferenciát valósított meg (www.eselykonferencia.hu). Programunk sikerét látva, 2010. folyamán ismét megvizsgáltuk a magyarországi vállalkozások, intézmények CSR, és esélyegyenlőségi gyakorlatát, fókuszálva a 2010-ben rendkívül hangsúlyossá váló megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási gyakorlatára.
Képzési, tanácsadási gyakorlatunkból arra következtettünk, hogy a munkaadók HR stratégiai döntéseik meghozatala során egyre nagyobb figyelmet szentelnek az esélyegyenlőség szempontjainak, azonban a szervezeti sokszínűségre való tudatos törekvés egyelőre leginkább a nagyvállalatok körében jellemző. Célunk, hogy a magyarországi intézmények és nagyvállalatok mellett, a kis- és közép-vállalkozások vezetői és HR szakemberei mind nagyobb körben élni tudjanak a munkahelyi diverzitás adta üzleti előnyökkel, ezért is törekszünk a piaci információk, szakmai ismeretek hatékony megosztására.
A kutatás eredményeinek feldolgozását követően 2010. november 18-án egy díjátadó gálával egybekötött országos konferencia keretében kívánjuk a nyilvánosság elé tárni a hazai tapasztalatokat, melynek helyszíne a 4 csillagos Danubius Grand Hotel Margitsziget.
Mind kutatásunkhoz, mind pedig a konferenciához olyan támogatókat hívtunk és hívunk segítségül, akik maguk is elkötelezettek a munkahelyi esélyegyenlőség, szervezeti sokszínűség vonatkozásában, s csatlakozásukkal ennek hangsúlyt is kívánnak adni!
Amennyiben egyetértenek programunk céljával, s úgy ítélik meg, hogy társaságuk nevének támogatóként való megjelenése illeszkedik vállalati szemléletmódjukhoz, illetve a CSR gyakorlatukhoz kapcsolódhat, szíveskedjenek a támogatási lehetőségek tisztázása érdekében a kapcsolatot felvenni Németh Judittal a következő elérhetőségek valamelyikén:
Mobil: 06-30/201-1199
Üdvözlettel:
|
Németh Judit Dr. Tardos Katalin
Ügyvezető Szakmai vezető
mtd Tanácsadói Közösség mtd Tanácsadói Közösség
|